2012. 12. 22-én társas terelővadászatra került sor a Hangonyi Zöldmező Vadásztársaság területén. Nagy izgalommal vártam a vadászat napját, hiszen minden terelővadászat pirosbetűs ünnep a vadászok számára.

A számok kihúzása után, a hajtásvezetőknek nem volt könnyű feladat csendben felállítani a vadászokat, mert a pár nappal korábban leesett hó az esti fagy hatására megkeményedett, s a rajta való közlekedés hatalmas zajjal, recsegéssel, ropogással járt. Ugyanakkor a lőálláson álló vadászok számára kedvezett ez a helyzet a vad korai észlelésében.
Az első hajtásban egy disznó, egy szarvas és egy igen szép, kövér róka is terítékre került. A következő hajtás több izgalmat hozott, és a lövésekre sem kellett sokat várni. A hajtás végjátéka pedig egész szép tűzijátékkal zárult, s a teríték gazdagodott még két darab disznóval és két darab szarvastarvaddal.
Ezen a vadászaton is Édesapám oldalán foglaltam helyet, s bár lövéshez nem sikerült jutnia -hiszen az utolsó hajtás disznói és szarvasai a szomszédainkra futottak-, boldog vagyok, hogy együtt vehettünk részt ezen a vadászaton.
Összességében egy sikeres és eredményes vadászatot tudhat maga mögött a Társaság. A terítéken 3 disznó, 4 szarvastarvad és 1 róka feküdt. Azt hiszem ez önmagáért beszél, s bizonyítja a Szervezők munkáját és a terület kiválóságát.
Ez úton is gratulálok még egyszer az elejtőknek és persze a hajtóknak is!
Kellemes Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok a Vadásztársaság Tagjainak!

Tengely Péter

Vaddisznósors

Lassan csendesedett az erdő, a favágók nappali munkája után. Velejárója ez az októberi erdőnek. A láncfűrészek zúgása, a fejszék szorgos csattogása. Jól ismerik e zajokat már a vadak is, s talán ezért járnak oly zavartalanul megszokott csapásaikon.
Cserkelve haladtunk Édesapámmal a sáros, csúszós erdei úton. Vad jelenléte biztosra vehető volt, a megszámolhatatlan sárba hagyott nyomról és a területet behálózó csapásokból. Megannyi apró zajra kaptam szememhez a távcsövet, s kémleltem a zaj forrását, hátha megpillantom okozóját. Jól tudja minden vadász, milyen hangos tud lenni ilyenkor egy-egy lehulló ág, makk és a felrepülő madár.  Hopp amott ni, gondolatomból egy derék őzbak mozdít ki. Megáll a takarást elérve, az aljnövényzetből csak szép agancsos feje látszik ki, fürkésző tekintetét ránk veti. Farkasszemet nézünk egy pillanatra egymással, majd tovább szökken. Szerencsénkre ilyenkor szokásos riasztó hangját nem hallatja most. Tovább indulunk, immár egy nagy hegy oldalán felfelé a gerinc irányába, Felérve a látvány csodaszép. Az őszi erdő minden színvilága megmutatkozik. A nap sugarai utolsó rohamot indítanak, hogy betörjenek a zárt lobú bükkösbe, mielőtt végleg átadják magukat a sötétségnek. Lelki szemeimmel odaképzelem a vadakat is-"Hallod? "- kérdezte Édesapám,- " Hallottam"- feleltem neki. Hát hogyne hallottam volna ebbe a fene nagy csendességbe. Szarvasbika kezdett bele újabb szonettjébe, már a vége felé járhat, talán az utolsó strófákat keresi még. Öblös mély hangján szépen szól a darab, messze van, így hát csak gyönyörködünk az előadásba. Megroppan az ág, társaságunk érkezett, disznókonda is megmászta a meredek hegyoldalt. Makkozni jöttek, turkálásba kezd az élenjáró, s ez meghozza a többiek bizalmát is. Megfeledkezve óvatosságukról szépen közelednek felénk. Már látom édesapámon, szálkeresztben van az egyik süldő, kattan a biztosító, lövés dördül. Nekiiramodik a konda, csörög az avar. Pár perc nyugalom, hagy érjen át az örök vadászmezőkre a süldő. Mikor már hozzá érünk, szemei megüvegesednek, utolsó falat következik, és a véres töret. Gratulálok még egyszer Édesapámnak, és örülök, hogy újra közösen lehettünk egy felejthetetlen élmény részesei.

Vadászszerencse

Mint mindenhez az életben a vadászathoz is kell egy nagy adag szerencse. Kell, hogy jókor jó helyen legyen az ember.
Így voltunk ezzel mi is. Hajnali vadászatra indultunk, s bár megkésve érkeztünk a területre, nem gondoltuk volna, ilyen hamar vadba botlunk, szinte szó szerint. Alig hagytuk el még az autót, talán ha 5 perc eltel azóta, máris egy szarvasrudlit vettünk észre, amint békésen, semmitől sem zavartatva magukat legelésznek. A nem várt esemény kissé meg is lepett minket, s gyors tanakodás után a csapat legkisebb borjára esett a választásunk. Célzás és lövés következett. Megriadva a csapat a menedéket jelentő sűrű felé vette az irányt, a borjút még vitte az ösztöne, de mozgása koordinálatlan volt, elmaradt a többitől még pár másodperc és vége. Élettelenül esik össze. Hozzáérve egy kis időt töltünk felette, jár neki a Tisztelet, az utolsó falat. Ez a vadászat is bizonyítja, hogy nem lehet sosem kiszámítani, mivel hoz össze minket a Teremtő. Gratulálok Édesapámnak, Tisztelet a Vadnak, Üdv a Vadásznak.

Tengely Péter

Az egytőrű vitéz

Sok érdekes kérdést vethet fel ez a különleges őztrófea. Hogyan tudta megvédeni területét ez az egy agancsszárral rendelkező őzbak a vetélytársaival szemben? Szerencséje volt, hogy eddigi élete folyamán nem hozta őt össze a sors egy vehemens kihívóval, és ezidáig életben maradt. Sok kérdést lehetne még feltenni, bár azt gondolom legtöbbje megválaszolatlan maradna, s ez bizonyítja a természet kiismerhetetlenségét.

   Örömmel tölt el, hogy egy ilyen szép trófeához tudtam hozzájuttatni Édesapámat, akivel együtt indultunk egy meleg, sivatagi forróságot idéző nap délutánján őzbakvadászatra. A les felé vaddal nem találkoztunk, csak a vérszívók serege ostromolta testünk szabadon maradt felületeit. Szinte méhrajként vettek körül minket, s teljesen beborították ruháinkat. Nehéz ilyenkor a hangtalan cserkelés, de hát ettől szép, izgalmas és kihívásokkal teli a vadászat, hogy nehéz körülmények között kell a vad közelébe lopózni, vagy a lest megközelíteni. Ez és még számtalan momentum teszi felejthetetlenné és értékessé a trófeát.

   Erre az őzbakvadászatra őzhívó sípokat is hoztam magammal, egyfajta próba-szerencse alapon. Meglepő módon bevált, bár még kicsit koraink gondoltam a dolgot. Az őzbakot fülének oly kedves, vágyakozó suta hangja előcsalta, hűs fekvőhelyéről. Semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy a vadászathoz szerencse is kell, mint az, hogy a bak pontosan a lessel szemben állt meg. Két kökénybokor közül kémlelte a hang forrását. Közel volt, s így szabad szemmel is jól látható volt, hogy őszes fejét csupán egy kis szár díszíti.

   Édesapám elbírálta, ő puskára én pedig keresőre cseréltem a sípot, mindezt persze nagyon óvatosan, szinte lassított felvételként kellett megtennünk, nehogy elugrasszuk a "becsapott" bakot. Nem tudom mennyi ideje állt már velünk szemben a bak, mikor végre oldalt fordult, s elkezdte legelni a kökénybokor ágának friss hajtásait. Ekkor érte a lövés, melynek következtében azonnal tűzbe rogyott, s többet nem mozdult. Csend borította be a tájat, nem mozdult semmi. Pár másodperces néma csenddel búcsúztatta a természet, az "egyszarvú" bakot.

   Természetesen az örömöm leírhatatlan volt, hogy ismét Édesapámmal vadászhattam, és egy remek bakot lőhettünk közösen. Remélem  a következőt is együtt lőhetjük.

Tisztelet a vadnak, Üdv a vadásznak.

Tengely Péter